Ha bántod a szülőt, az NEM gyermekvédelem!
Nem oldja meg a gyermek védelmét az, ha arról írsz - elvileg saját morális álláspontodból - a látszólagos céllal, hogy te jót szeretnél, ha közben a szüleit hibáztatod.
Click here to read this article in English.
Elolvastam egy Threads diskurzust két teljesen "ártatlan" szülő között, akik azon vitatkoztak, mennyi fotót illik megosztani a gyermekekről és miért csinálja rosszul az egyik vagy a másik. Nem ez volt az első eset, hogy ilyennel találkoztam. A téma abszolút releváns napjainkban, az viszont, hogy egy anya blogger fröcsögve támad egy másik nézőpontot képviselő szülőtársára csak hozzátesz egy lapáttal az eredeti problémához: miszerint az interneten megosztott adatok veszélybe sodorhatják gyermekeinket.
Ez a cikk viszont nem utóbbiról, hanem előbbiről fog szólni, mert azt látom még mindig rossz helyen próbáljuk "megoldani" ezt a problémát.
Kezdjük azzal, hogy HA BÁNTOD A SZÜLŐT, AZ NEM GYERMEKVÉDELEM!
Akkor sem, ha azt hangoztatod, hogy ezt képviseled.
Nem oldja meg a gyermek védelmét és biztonságát az, ha kiteszel egy posztot az elvileg saját morális álláspontodból azzal a látszólagos céllal, hogy te jót szeretnél a világ összes gyermekének, ha az eszköz erre a nemes célra pusztán annyiból áll, hogy a szüleit hibáztatod, mert mondjuk megosztottak egy fotót róla. Ez esetben nem érsz el többet, mint hogy másokat aláásva keresed az előkelőbb pozíciódat a netes nézők között. Nem oké.
Mi a különbség hatékony aktivizmus és like-vadászat között?
Jogosan tesszük fel a kérdést, mert sokszor nem egyértelmű első pillantásra, de a válasz valójában pofonegyszerű: vizsgáld meg a hang mögött felajánlott stratégiát a probléma megsemmisítésére.
Ha a stratégia nem létezik, könnyen megválaszoljuk a kérdést: like-vadász az illető (akkor is, ha neves blogger).
Ha a stratégia annyit tesz, hogy a magas lóról kiabálva közli a személy mások mit rontanak el: hasonló a helyzet, csak kontextussal.
Ha a problémára felnyitva a szemeket, megoldást kínál a megszólaló, akkor már van létjogosultsága a beszélgetésnek az ügyre nézve.
Mi a hosszútávú hatása annak, ha a szülőket ily módon próbáljuk befolyásolni?
Nem azt érjük el a veszekedéssel és megaláztatással, amit eredetileg szeretnénk: hogy a gyerekek biztonságban legyenek. Ha egymásnak rongyolunk különböző perspektíváink miatt, ami történik az nem más, mint a társadalmunk még szélsőségesebb polarizációja, ami a valódi ellenséggel nehezebben veszi fel a harcot, ahelyett, hogy sikeresen összefognánk ellene!
Emellett a bizalomvesztés, a zárkózottság megteremtése is előfordul, ami szintén a megoldástól távolítja társainkat.
Mi tehát a megoldás?
Három fő irányvonalon kell elindulnunk. Kezdjük a szóban forgónak a helyes változatával:
Edukáljuk a szülőket, családtagokat, pedagógusokat stb.
Ez szerencsére már nagy mozgalommal zajlik. Egyre több információhoz jutunk azzal kapcsolatban, hogy milyen viselkedést érdemes az interneten tanúsítani, ami hosszútávon is védelmet nyújt számunkra és szeretteink számára. Ha te is a gyermekvédelmet képviseled, ennek számtalan helyes módja van a fröcsögés helyett. Az egyik a tiszteletteljes, higgadt diskurzus. A másik az információszolgáltatás kioktatás helyett. Fontos mérce lehet, hogy csak úgy viselkedjünk online, ahogy élőben is tennénk. A következő szint akár az is lehet, hogy kezedbe veszed a dolgokat, és megint csak tisztelettel megpróbálsz segíteni és úgy felnyitni szemeket, hogy azok nyitva is maradjanak ott, ahol ezt szükségesnek érzed a gyerekvédelem címszó alatt. Az ilyes fajta kommunikációnak az a kulcsa, hogy az egocentrikus hozzáállást lecseréled a megoldás-központú, önzetlen segítségnyújtásra.
Oktatjuk a gyermekeinket.
Már egészen kicsi kortól a beszélgetésekbe kell fonni az internettel és adatainkkal kapcsolatos nevelést. Ez nem azt jelenti, hogy kicsi kortól adhatunk eszközt a gyermekek kezébe. Okoseszközt, internet-hozzáférést csak a már erre érett gyermekeknek szabadna adni. Ezt a kort minden szülő legjobb belátása szerint találja meg. Nem feltétlenül lehet mindig alapul venni az ajánlásokat. Van, hogy egy gyermek csak később érik meg arra, hogy mondjuk Facebookozzon, mint az aktuálisan meghatározott 13 éves kor. Ezen kívül addigra tudnia kell ez mivel jár, mivel fog a platformon találkozni, mivel találkozhat esetlegesen és kihez forduljon, ha segítségre van szüksége!
Irányítsuk a megszégyenítést és haragunkat a bűnösökre, az energiánkat pedig a levadászásukra!
Ez talán aktuális cikkünk vonalán a legfontosabb. Nem elég megmondani egy szülőnek, hogy legyen óvatos. Nem elég megtanítani egy gyermeket, hogy szóljon, ha olyat látott, amit nem szeretett volna, vagy ha megtalálták őt egy online térben a zaklatók. Nem elég. A nehezét is fel kell vállalnunk, ki kell mennünk a tényleges harctérre és kezdenünk kell végre valamit a bűnelkövetőkkel! Ehhez nagyobb eszköztárra, részletesebb informáltságra és szorosabb összefogásra van szükségünk.
Hogyan csökkenthetjük tovább a veszélyt?
Minden félreértés elkerülése végett: én nem azt állítom, hogy ez egy kiforrott terv, megalkotott eszköztárral. Ha így lenne, nem kellene erről beszélgetnünk, mert egyszerűen csak működne. Viszont itt vannak a kézzel fogható ötletek a cél megvalósítására. Ezek nem egyszerűek, nem a könnyű út, de a helyes és szükséges! Itt van, hogy szerintem hogyan állhatnánk fel közösségként és összefogva a kiberbűnözés ellen:
Szakemberek bevonása
Kétség kívül elengedhetetlen a szakemberek bevonása. Egyrészt, mivel a legtöbb halandó nem arra van kiképezve, hogy bűnözőkkel szálljon szembe, másrészt pedig ismételném a közösség és az összefogás erejét: ezeket a harcokat nem egyedül kell megvívnunk!
Hackerek
Magától értetődő volna olyan kibervédelmi szakemberek, hackerek és IT zsenik bevonása a családokat érintő kibertámadásokba is, akik hasonló képességekkel és tudással rendelkeznek, mint maguk az elkövetők, vagy legalább tudják hogyan kell elindulni a nyomozás útján. Személyes véleményem szerint ők volnának a kulcs, de ehhez meg kell teremteni a bizalom és az együttműködés alapjait. Egy, a szülők számára elérhető platform, ahol gyors segítséget kapnak (például egy hackerekből és IT-szakemberekből álló "mentőcsapat"), hatalmas előrelépés lenne. A jelenlegi ad hoc megoldások helyett egy átlátható és szervezett rendszer kellene, amely hitelesen nyújt támogatást.
Ez a kapcsolódás persze elsőre több sebből vérzik, ám szerény véleményem szerint ezek mind háttérbe szorulnak a hatékony gyermekvédelem mögött. Az egyik probléma természetesen a szakemberek megfizetése. Hol van a határ pro bono ügyek és költségtérítésesek között? Kinek legyen adott az ingyen segítség és kinek kelljen fizetni ezért? Hány olyan hacker van egyáltalán aki hajlandó morális indíttatásból szakértelmet nyújtani? Az biztos, hogy vannak. Sajnos az is biztos, hogy nagyobb a kiberbűnözés mértéke, mint amennyivel a pro bono alapokon segíteni hajlandó hackerek szabadideje meg tudna küzdeni. A diskurzust viszont valahol el kell kezdeni.
Jogászok
Az online tér veszélyeire adott válaszok jogi kereteit ismerni és használni kell. Jogászok segítségével biztosíthatjuk, hogy minden fellépésünk megfeleljen a törvényeknek, és elkerüljük a jogi visszaéléseket, amelyek akár ránk, akár a gyermekeinkre nézve hátrányosak lehetnek. Az együttműködés kérdései persze hasonlóak az imént említettekhez.
Pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek
Az egyik legfontosabb tudatosítani magukban és a gyermekeinkben, hogy amik az internet és online térben vagy amiatt történhetnek, az esetleges zaklatások és támadások igenis hatással vannak mentális és lelki egészségükre, még akkor is, ha azok triviálisnak tűnnek elsőre. Fontos tehát normalizálni, hogy kérhetnek (és kérhetünk) pszichológiai és lelki segítséget feldolgozni a sérelmeket.
Első sorban mi állunk előttünk, hozzánk, szülőkhöz jöjjenek, de lehetnek olyan témák és részletek, amelyekre nincs rálátásunk vagy ahova nem engednek be minket. Itt ne féljünk a szakemberekkel való kooperációtól, hogy elkerüljük a további sérülést, a bántások elmélyülését, berögzítését, a traumák hosszútávú sebző jelenlétét.
Hatóságok bevonása
Bűnügy és nyomozás
Fontos, hogy minden érintett család tudja, hogyan tehet bejelentést egy online bűncselekményről. Az ilyen esetekben az idő kritikus tényező, ezért szükség van olyan hatékony csatornákra, ahol a szülők gyorsan segítséghez juthatnak. Sok esetben az érintettek nem tudják, milyen bizonyítékokra van szükségük ahhoz, hogy a hatóságok hatékonyan eljárhassanak. Egyértelmű tájékoztatás ezen a téren szintén hozzájárulna a sikeres fellépéshez.
Itt érdemes említeni a hatóságokkal való együttműködéstől való félelmet. Tabu téma, de valós jelenség, hogy sokan nem mernek például a rendőrségtől segítséget kérni, ha bajba jutottak — akár korábbi sikertelen segélykérések, akár a megalázottság érzése vagy a szenzitív részletekkel való nehéz megküzdés miatt. Tapasztalatból beszélek, amikor azt mondom: nem mindig mennek flottul az ilyesmi kooperációk és változtatásra van szükség, hogy mindenki bizalommal forduljon a megfelelő körökhöz. Mindemellett ott van számos példa arra, hogy az ő kezükben van a segítségnek egy olyan formája, amelyet máshol nem találhatunk meg.
A gyermekek online védelme nem egyéni, hanem közösségi felelősség. Ha egymásra támadunk, elvonjuk a figyelmet a lényegről. Ehelyett építő, megoldás-orientált stratégiákat kell követnünk, amelyekben minden érintett fél – szülők, szakemberek, hatóságok – szerepet vállal. A cél nem az, hogy egyéni hőstettek szülessenek, hanem hogy együttes erővel teremtsünk biztonságosabb jövőt a gyermekeink számára.